Együttműködési megállapodást írt alá a Csenger FC, a helyi Petőfi DSZSE a szeptembertől már teljes kapacitással üzemelő Debreceni Labdarúgó Akadémiával.
A debreceni önkormányzat, egyetem és a futballszervező zrt. által tulajdonolt, Pallag központú akadémia - amely nagyobb részt a Loki által a Bajnokok Ligájában keresett pénzből jött létre -  országos elismertségre tör, vezetői ezért tartják fontosnak, hogy a régióból soraikba szólítsák a tehetséges gyerekeket. És mivel a szatmári térség referenciája tálentumok terén finoman szólva sem rossz, ezért esett a választás az elsők között Csengerre. A megállapodást Kósa Lajos és Forján Zsolt polgármesterek írták alá a Polgármestri Hivatal dísztermében.

 

 

A hazai közoktatás fejlesztés kiemelt céljai között szerepel az oktatási infrastruktúra fejlesztésének támogatása, ezen belül az iskolarendszerű oktatás informatikai fejlesztése, az un. „Intelligens iskola” létrehozása, amely elsősorban az informatikai infrastruktúra fejlesztésére koncentrál.
Az „Intelligens iskola” program nemcsak az informatikai készségek fejlesztését, és egy lényegileg más tanulói kultúra kialakítását eredményezi, hanem az Infokommunikációs Technológia (továbbiakban: IKT)- támogatású pedagógiai módszertan által – a többi kulcskompetencia fejlesztéséhez szükséges infrastruktúrát is jelenti, és részben biztosítja. 

Bővebben...

 

            

 

 

 

                                                                                                                                          

A projekt neve:

 

„Szociális Szolgáltató Ház kialakítása”

 

Kedvezményezett neve és elérhetősége:

 

Csenger Város Önkormányzat

4765 Csenger, Ady Endre utca 14.

Tel/fax 06-44-520-520, 06-44-520-523

www.csenger.hu

 

A Közreműködő Szervezet:

 

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és

Urbanisztikai Nonprofit Kft. 

4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6.

(Halköz Üzletház, I. emelet)

www.vati.hu

 

Bővebben...

 

  A közel 575 millió forintos összköltségvetésű beruházás célja nemcsak az, hogy a kistérség lakosai számára hozzáférhetővé váljanak a megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkező egészségügyi intézmények közszolgáltatásai, hanem új munkahelyek teremtése is

- Forján Zsolt polgármester törekvéseinek megfelelően.

 

Bővebben...

 

 A Népjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Központ új szociális intézményében április 1-jén indult a munka 35 fő ellátottal és 8 szakirányú végzettséggel rendelkező dolgozóval. Az eredetileg iskolaként funkcionáló, majd évekig kihasználatlanul álló épületet önerőből, kis átalakítással felújították.  A működést állami normatívából finanszírozzák, és tervezik az engedélyezett maximum létszám, azaz 45 fő befogadását, amire  már a napokban esély van a nagyfokú érdeklődés miatt. A megnyitón Forján Zsolt polgármester elmondta, hogy a fogyatékkal élők nappali ellátásával a város a kistérség szociális ágazatának egyik hiányterületét pótolja. A város tervei között szerepel a fogyatékkal élők nappali ellátásához szorosan kapcsolódó szociális foglalkoztatás megszervezése, ezzel munkahelyteremtés biztosítása mind a célcsoport, mind az őket ellátó szakemberek számára,  aminek első állomása a Támasz-Pont kapuinak megnyitása.

 

<< Első < Előző 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Következő > Utolsó >>

38. oldal / 41

 



Tanulói laptop program a csengeri Petőfi Sándor ÁMK- ban
bővebben >>

Oktatási infrastruktúra fejlesztése a Csenger Város Önkormányzat Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat általános iskolai feladatellátási helyeken
bővebben >>

 

Közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv megvalósítása a Csenger Mikrotérségi Közoktatási Intézményfenntartói Társulásban
bővebben >>

 

Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Csenger Város Önkormányzata
4765 Csenger,
Ady E. út 14.
Tel/Fax (06-44) 520-520, (06-44) 520-523
drsimai@csenger.hu
www.csenger.hu


A Közreműködő Szervezet:
ESZA Társadalmi szolgáltató Nonprofit Kft.
1134 Budapest
Váci u. 45 ,, C ’’ épület
www.esza.hu
www.nfu.hu


2014. március 26.-án Kövér László Házelnök Úr által, Tőkés László református püspök áldásával kerül sor ünnepélyes keretek között a Makovecz Imre által tervezett Járóbeteg-Szakellátó Központ átadására.

Teljes cikk >>